2012. október 11., csütörtök

Burgonyás cipó

Már nagyon belejöttem ebbe a kenyérsütésbe, egyre jobban élvezem. Gyakorolnom kell, mert Zoli azt mondta, hogy jövőre az apukájával kemencét fognak építeni, és abban fogjuk a kenyereket sütni. Már nagyon várom :)
Nem tudom, hogy mennyire ismeritek a Gasztroangyal című műsort, számomra ez az egyik legkedvencebb, csak ajánlani tudom mindenkinek. A sorozat színvonalát csak még jobban emeli maga a műsorvezető, Borbás Marcsi. Három rész székelyföldi kalandról szól, és az elsőben sütöttek pityókás kenyeret. Hallottam már erről a kenyérről, de én meg voltam győződve, hogy pálinka is van a hozzávalók között és ezért hívják úgy a kenyeret (most lehet vihogni). Na most a műsorból megtudtam az igazat, a pityóka nemmás mint a krumpli. Nekem sem kellet több, kerestem Limaránál (mert nála minden van ami kenyér vagy kelt tészta) egy burgonyás cipó receptet és tüstént neki is álltam.


Hozzávalók:
  • 2 közepes méretű burgonya (20-25 dkg)
  • 50 dkg BL80 liszt
  • 2 tk só
  • 1 csipet aszkorbinsav
  • 2 dkg vaj (vagy 2 ek olaj)
  • 20 dkg öregtészta
  • kb. 2,5 dl a burgonya fözővízéből
  • 1 tk cukor
  • 1 dkg friss élesztő

Mivel nem volt most öregtésztám ezért Limara útmutatása szerint készítettem egy kovászt. Megemeltem 2 dkg-ra az élesztőt amit kevés langyos vízzel, egy csipet cukorral és 3-4 evőkanál liszttel elkevertem, majd a tetejére is szortam egy kevéske lisztet és így pihentettem minimum 30 percig.
Közben a megpucolt és felkockázott burgonyát felraktam sós vízben főni. Majd leszűrtem a levét amit félreraktam, a burgonyát áttörtem és hagytam szobahőmérsékleten hűlni.
Ezután a kenyérsütő üstjébe adagoltam a hozzávalókat, a főzővízből nem az összeset, azt dagasztás közben adagoltam hozzá folyamatosan. Egy ruganyos tésztát kellett kapni. Mikor összeállt, kelesztőtálba tettem át és duplájára kelesztettem.
Enyhén lisztezett felületre borítottam a tésztát, átgyúrtam és cipó formára igazítottam. Egy kerek kosarat kibéleltem konyharuhával, beliszteztem és a tésztát úgy raktam bele, hogy a teteje került a kosár aljába, a tészta alja pedig felül volt.
Betakartam és újra a duplájára kelesztettem. Közben a sütőt előmelegítettem 220 fokra.
A megkelt tésztát óvatosan egy sütőpapírral bélelt tepsire fordítottam majd bevágtam 3 helyen. Egy kis vízzel megspricceltem, illetve a sütő aljába is ettem egy tál vizet, így ment sülni a kenyér. Kb. 45 percig sütöttem.
Mikor elkészült rácsra tettem hűlni és gyorsan bespricceltem megint vízzel.


 Zoli azt mondta, hogy ez volt a legfinomabb kenyér azok közül amiket eddig sütöttem :)










2 megjegyzés:

Juhmeli írta...

Nálunk is ez A KENYÉR:) Feri ezt szereti a legjobban.
Nagyon ügyes vagy, és látom, téged is elkapott a gépszíj:)

Lidike írta...

De még hogy elkapott. Ha nem kenyeret sütök akkor valamilyen kelt tésztásat vagy kekszféléket. Már az jár a fejemben, hogy miket fogok készíteni karácsonykor :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...