2012. március 30., péntek

Új tollasok a baromfiudvarban

Még múlthéten egyik nap arra ébredtünk, hogy az egyik japán kakas és egy tyúk megdöglött. Egy helyen voltak, semmi külsérelmi jelet nem találtunk rajtuk, hogy valami támadás érte volna őket. Végül is nem jöttünk rá, hogy mi történhetett velük. De ott maradt az ólban két japán tyúk kakas nélkül. Per pillanat ez azért gond, mert tojást raknak éppen, és ha nincs kakas akkor a tojás sem lesz fias. Ez a gondunk hétvégén meg is oldódott. Egy kedves kolléganőmnél jártunk vasárnap, ahol Zoli felrotációzta a kertet ahova majd fűmagot vetnek el. Míg a fiúk ástak addig elmentünk a szülőkhöz ahonnan kaptunk egy gyönyörűséges kendermagos, gatyás japán kakast.

A Palkó nevet kapta
Már udvarol a tyúkicának
Zolinak is rögtön megtetszett amikor meglátta. Erre megkérdezte, hogy fekete tyúkjuk nincs e véletlenül. Természetesen az is volt, egy gatyás és egy kopasz nyakú is. Megkapta mindkettőt. Őket tegnap hoztam haza. Csak az egyiket sikerült lefényképezni, mert a másik úgy látszik eléggé szégyenlős és elbújt az ólban.

Ő a gatyás, de még nincs neve
Ők már ismerősek egymásnak, mert egy helyről jöttek
Közben a többi japán tyúk gyűjtögeti a tojásokat. Természetesen egy helyre. Nem tudom, ez náluk valami hoppáré. Már tavaly is ezt csinálták, volt olyan rakás amiben ketten is kotlottak. De a legjobb az volt amikor a japán és a kacsa tojt egy helyre.

Gyűlnek a kis japán tojások
Már van egy japán tyúkom aki elült már több mint két hete. Olyan kitartással tudnak üldögélni a tojásokon.


Még hétfő este a keltető gépbe is belekerültek a tyúktojások, ha jól számoltam 75 db. Nekünk egy nagyon régi fajta, szerintem jövőre le is fogjuk cserélni. Előző nap az alján található víztartó csatornákat feltöltöttük vízzel, rátettük a felső részt és bedugtuk a hálózati csatlakozót. Másnapra szépen beállt a hőmérséklet. A tojások egyik oldalát megjelöltük egy x-szel, majd bepakoltuk őket a keltetőbe. Minden nap annyi dolgunk van, hogy állandóan ellenőrizzük a hőmérsékletét, illetve reggel és este megforgatjuk a tojásokat (ezért kellett a jelölés). Elvileg 21 nap a kelési idő.

A megjelölt tojások
A keltetőgép. Látszik rajta, hogy már nagyon régi.
Egy kis érdekességképpen, a keltetőgép fotóján a bal felső sarokban egy mikulásvirág van. Ez olyan jól érzi magát, hogy nem akarja elhullatni a leveleit. Pedig utána olvastam és elvileg már ilyenkorra kopasznak kellene lennie, de ezen még piros levelek is vannak.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...