2018. január 2., kedd

Kézzel készített karácsony


Még 2016 karácsonya előtt találtam egy facebook csoportot aminek a neve a kézzel készített karácsony (két ilyen nevű csoport is van, amiről én beszélek azt most nem találjátok meg ha nem vagytok a csoportban mert szeptemberig archiválták). Na, hogy ott mi van azt érdemes megnézni, elmondani nem is lehet :) Csak saját készítésű, karácsonnyal kapcsolatos dolgokat lehet lelni. Na itt láttam először hasonló díszeket. Akkor pár nap volt karácsonyig, esélyem nem volt, hogy készítsek pár darabot, így csak elkezdtem kutakodni, hogy hogyan is készülnek. Majd jött a kertezés, sajtozás, befőzés és teljesen kiment a fejemből. December elején valahogy megint a szemem elé került pár kép és most neki is álltam megvalósítani :) Sikerült összebarátkoznom egy nagyon kedves lánnyal az egyik decoupage csoportban aki nagyon sokat segített nekem, hogy megértsem a dolgokat :) Az ő segítségével sikerült ezeket az első darabokat elkészítenem.





Ha már így belelendültem anyáéknak is készítettem két gömböt, de ezekbe a testvérem és családja fotóit raktam. Próbáltam egy kicsit feldobni mindenfélével, még a gömbtartót is lefestettem, a kisebbik gömb pedig karácsonyfára akasztható :) Ezt ajándékba kapták tőlem, nagyon örültek neki :)







Pár évvel ezelőtt készítettem egy tobozkoszorút a bejárati ajtónkra, ennek a széthullott darabjait nem volt szívem kidobni, minden évben előszedtem, hogy újraalkotom de valahogy csak nem készült el. Na most, hogy rám jött ez a csináld magad, ezt is előszedtem és újra összeragasztottam :) Most nem sikerült olyan szép fehérre lefújnom, gondolom az öt évvel ezelőtti festék valamilyen akril lehetett, ez a hobbi spray amit most vettünk nem nagyon akart fedni. De azért elég jó lett. A megmaradt gömbökhöz még vettem pár picit, látszik a képeken, hogy háromféle árnyalat van de nem nagyon ütnek el egymástól. Tetszik :) Remélhetőleg jövőre egy vadiúj, szépséges ajtóra tudom kiakasztani már amit a gazda fog készíteni, vagy legalább is megígérte, hogy elkészül :) Addig is, hogy hová fogom elrakni még kérdéses, nem nagyon szeretném, hogy újra megtörténjen a pár évvel ezelőtti baleset amikor atomjaira hullott a nagy melegtől. 


 
Kimaradt egy kisebb adag toboz (pár év alatt úgy kiszáradt, hogy kinyíltak és kevesebbet tudtam felragasztani belőle). Már láttam a lelki szemeim előtt, hogy milyen szuperül fog kinézni a konyhaasztalon egy tobozból összeragasztott fenyőfa, ez is fehérrel lefújva, vagy műhóval (na ilyet is találtam itthon), kis gömbdíszekkel feldíszítve és belülről egy égővel megvilágítva. Nappal szép, este hangulatos. El is kezdtem, még volt egy kicsi szalmakoszorúm, az lett az alapom, kartonból csináltam egy tölcsért és ennek a segítségével elkezdtem felépíteni a fámat. Na hamar rájöttem, hogy a toboz nem lesz elég, jó 2/3-ig jutottam a magasságában, pedig felülre már nem is kellett volna olyan sok.
Igaz, végül másféle tobozt sikerült szereznem de nekem így is tetszik. Kitaláltam, hogy egy nagyobb falapra rakom és elé egy fekvő és egy álló szarvast. Elrohantam gyors pár boltba de már esélyem nem volt szarvast találni (már mindenhol leraboltak mindent), pedig egy giccses, csillámporos is jó lett volna mert akkor átfestem, de így ez majd jövőre fejeződik be. Addig is egy égősort raktam a belsejébe, este majd halványan kiszűrődik a tobozok közt a fény :)





Annyira belelendültem ebbe a decoupage (dekupázs) technikával készített díszek gyártásába, hogy még párat kellett kreálnom :) Végül elfogyott a ragasztóm és a repesztő lakkom is így ez lett a vége. Tudom, hogy eléggé kezdetlegesek de hát valahol el kell ezt is kezdeni :)
A kézzel készített karácsony csoportban olyan inspiráló dolgokat lehet lelni, jövőre már annyi tervem van, hát remélem egy-kettőt majd sikerül is megvalósítani :)




Imádtam az idei karácsonyfánkat :) Mivel a műfenyőnk nem túl nagy így majdnem beterítette az összes gömböcske amit készítettem. Igaz a régiekből is tettem fel párat, ezek azok amiket biztos, hogy át fogok még festeni :) Már nagyon várom azt az évet amikor egy hatalmas igazi fenyőfánk legyen karácsonykor, de míg a kandalló mellé tudom felállítani addig nincs rá esélyem. Talán egyszer elkészül a nappalink és akkor megvalósul ez az álmom is :)









Azért karácsony után sem nyugodtam le, még csináltam kétféle díszt :)
Kötősöknek és horgolóknak egy cuki karácsonyfa dísz :) Még az ünnepek előtt találtam rá erre a leírására de valahogy nem jött rá ki a lépés, hogy el is készítsem. Most jobban van időm így gyors hármat meg is csináltam, egyenlőre kötőtűs változatban mert arra még nem jöttem rá, hogy horgolótűt miből és hogyan kellene gyártanom hozzá :) Maradék fonál elhasználására szuper ötlet :)




A másik ami egy hőlégballon, még csak félig-meddig van kész, hiányzik róla pár dolog de csak ennyire jutottam az itthon fellelhető dolgokból. Eléggé megdolgoztatott de ettől függetlenül élveztem a készítését :) Ha másnak is tetszene itt megtalálhatjátok a leírását. És még másik 23 dísz leírását, amiből a következő karácsonyra én is elfogok készíteni még párat :)



2018. január 1., hétfő

Kis portánk minden lakója nevében Boldog Új Évet Kívánunk minden kedves olvasónknak!

2017. december 24., vasárnap

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves olvasónknak!

2017. december 3., vasárnap

Kellemes Advent első Vasárnapot mindenkinek!

2017. július 20., csütörtök

Alakul a mi kertünk is végre


Akik a blog facebook oldalát szokták követni tudják, hogy ami terményt eddig feldolgoztam vagy megettünk azt mind kaptam a kedves szomszédoktól vagy a családtól. A mi kertünk cirka másfél két hónap lemaradásban van, ennyire későn ültettünk ki palántákat, vetettük el a magokat vagy duggattuk el a hagymákat. Más már rég a saját terményeit eszi, mi meg csak lessük, hogy mikor szedhetünk már valamit. Na jó, azért mi is tudtunk már lopkodni a kertből, volt finom saláta, már szórtunk el újabb magokat de azok még nem bújtak ki. Szedtünk már paprikát és pár napja el kezdett pirosodni a koktélparadicsom is. A barackot a fáról esszük vagy ami lehullott az ment a cefrébe. Ahogy érik a többi gyümölcs is úgy készülnek a befőttek vagy a rostos levek. A málna és a ribizli már a fagyasztóban csücsül, a cseresznye pedig a kamrapolcon befőtt formájában. Sok cukkinit ültettünk, nagyon szeretjük. A legtöbb a baromfi udvar kerítése mentén van, szegények nagy izgatásnak vannak kitéve a látvánnyal :) A panírozva lefagyasztott cukkini is bevált, így idén is szeretnék legalább egy rekesszel elrakni. Na meg azért a jószág is megeszi ha mi már meguntuk :) És megjelentek az első uborkáink is. A tavalyi uborkadömping után ha minden jól megy akkor idén is elönt minket az ubi. Tavaly megszedtük a magját pár termésnek és abból neveltünk idén palántát, remélhetőleg a jó tulajdonságait idén is kamatoztatja :) Lassan be kell kavarnom egy hordó levet amibe majd a nyár folyamán az uborkát dobálni fogjuk, a tavalyi nagyon jól sikerült, csak ahhoz képest apróbb méretben szeretném majd leszedni őket. Még a tavalyi adagból van a hordó aljában, azt valamibe ki kellene szednem, ha pár napon belül nem találok neki valami tároló alkalmatosságot akkor csak veszek idén is egy ilyen kisebb hordót.























Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...