2013. március 19., kedd

Hóvihar és napsütötte hétvége március idusán

Nem tudom ki hogy volt vele, de én marhára be voltam rezelve csütörtök este. Hála itthon voltunk, és Zoltánom sem ment vissza a dolgozóba (ennek külön hálát rebegtem). Kezdődött azzal, hogy 6-7 óra tájékán elment az áram. Amit még tudtunk a sötétben, megcsináltuk, kis fejlámpákkal rohangáltunk. Ellenőriztük, hogy a jószágok mind elzárva, illetve az ajtók bírni fogják e a szelet. Nyolc körül lefeküdtünk aludni, ez nekem egy kicsit nehezebben ment, így egyfolytában forgolódtam, fel is ébredtem éjfél körül. Ekkor már ütötte verete a szél a redőnyt. Gyorsan magamra kaptam valamit és kimentem megnézni a kutyusokat, összebújva szundiztak a macskákkal a nagy ólban. Ahogy kinn állok látom, hogy majd kicsavarja a fákat a helyéből a szél, úgy borultak össze vissza, a hó pedig már teljesen belepte a két ház közötti részt. Reggelig alig bírtam visszaaludni, hallgattam a süvítő szelet, rendesen irigyeltem Zoltánomat ahogy horkolászott mellettem.
Másnap mint amit elvágtak, a szél teljesen elvonult. Csak fél-egy méternyi havat hagyott maga után. Mivel még mindig nem jött vissza az áram így volt időnk havat lapátolni. Közlekedési útvonalakat ástunk magunknak, a többi pedig majd elolvad. Azért pénteken még szállingózott egy kicsit a hó, de ez már a többihez viszonyítva elenyészőnek tűnt. Az áramot végül péntek délután három körül kaptuk vissza. Leginkább a fagyasztók tartalma miatt aggódtam, mivel nem tudtuk, hogy meddig leszünk áram nélkül, de mivel jól össze volt fagyva minden így nagy gond nem történt. A hűtő tartalmát pedig kipakoltam a műhelyben, ott szerintem hidegebb is van mint a hűtőben.




Reggel mikor Zoltánom kiment a jószágot megetetni és kiengedni, vihogva jött vissza, hogy menjek ki én is és nézzek be a tyúkólba. A baromfi udvarba új kotlós költözött:

Chowder cicó a tojóládában vészelte át a viharos éjszakát
Hétvégére pedig megjött a napos idő, igaz éjszakai fagyokkal. Mivel a kertben minden hó alatt és még a föld alatt van így szerintem a fagy ott nem igen tett kárt. A fóliában kikelt hagymák és retkek is úgy tűnik megúszták a fagyos éjszakákat. Végül úgy döntöttük, hogy a fóliát nem húzzuk újra, mert jövőre az egészet elbontjuk és újat építünk, így a rajta lévő lyukakat megfoltoztuk. Illetve elültettünk pár palántának szánt magot, paradicsom, karalábé, káposzta, articsóka, kelbimbó, rebarbara stb. Volt olyan nappal, hogy 35 fok volt a fóliában, rendesen izzadtam :)

Foltozás a fólia bejárata mellett
A hátsó fal foltja
A retkek már szép nagyok a fóliában
Ültettünk
Articsóka és rebarbara
Itt még csak 30 fok van a fóliában
Hétvégén rengeteg cinege és veréb jött a kerti madáretetőhöz magért, többször kellett feltöltenem. Biztos szegényeket is megviselte ez a viharos éjszaka.


A néma kacsa már öt tojást rakott a fészkébe amit Zoli készített neki. Az öt előtt volt már 3 db, de azt elvettük tőle, mert akkor még nem volt mellette gácsér így azok nemigen voltak fiasok. A vadkacsáknál még nem láttam tojást, de Zoli szerint már az is tojt csak eldugta a szalma bála alá, neki nem tetszik a fészek amit kapott. A tyúkok pedig rendületlenül tojnak, az egyik napon 5-6 tojást tudunk behozni, a rákövetkezőn pedig 9-11 darabot. Nagyon rendes tőlük.

A néma kacsa fészke
Még Bátor is megmosolyogta a sok tojást


Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...