Hólapátolás egy kezdő szemével

Szégyenlem de tényleg kezdő vagyok. Az elmúlt 4-5 évben (már magam sem tudom, hogy mennyi) mióta kint lakunk egyszer sem volt hólapát a kezemben (azelőtt meg végképp nem), mindig Zoltánomra hárult eme nemes feladat. De hát eljött az én időm. Mióta ottalvós helyeken dolgozik Zoli, azóta elég sok mindent kénytelen voltam kitapasztalni. A külső kazánba való begyújtás már nagyon tutin megy, a gázkazánt is be tudom indítani, de jelenleg a szerelőt várom hozzá, mert rendetlenkedik.
Na szóval visszatérve a hólapátoláshoz. Hétfő reggel még nem is volt olyan gázos a dolog. Seprűvel simán el tudtam takarítani a közlekedő részekről. Gondoltam is magamban mi ez nekem, nagyon megy.
Na de ma hajnalban. Fél négykor felébredtem és mikor kinéztem az ablakon már nem is volt kedvem visszamászni az ágyba. Rosszul mondom, visszamászni lett volna kedvem csak a látvány ami elém tárult teljesen másra késztetett.

Tehát kicammogtam a konyhába, feltettem egy kávét és míg lefőtt én szépen felöltöztem. Két nadrág, két pulóver, két zokni, kávézás után pedig még egy mellény, sál, kesztyű és a cípellő (ezt hiszem ezt legközelebb gumicsizmára cserélem).
Már kifelé menet hallottam, hogy nyüszítenek a kutyák és mikor megláttam a kinti helyzetet meg is értettem szegényeket. A két ház közé befúvódott hó kutyaólakat teljesen elfedte, a nyári konyha ajtajának egyharmadáig feltapadt a hó, illetve az ott levő asztalokat és székeket  is hó fedte. Már tudtam, hogy nem lesz könnyű menet.

Először is a vegyes tüzelésű kazánt izzítottam újra, még a parázs izzott benne, csak rádobáltam a fát és be is gyulladt. A kiskutyákat kiástam a hó alól, nagyon örültek, mindenkitől kaptam egy kutyapuszit és már tepertek is vissza. És nagy meglepetésemre a két kismacska (Kormos és Bátor) is a kutyaólból jött elő. Ez azért nagy szó, mert eddig az istennek nem akartak bemenni a hideg elől az ólakba, úgy látszik a havat már nem komálják.
Utána a nyári konyha és a hűtős helység ajtaját ástam ki a hó alól. Mindkét helységbe bementem de egy szem hó, annyi nem volt bent. Zolikának egy piros pont, nagyon jól leszigetelte az ajtókat (tavaly olyan hó állt bent a helységekben amikor benyitottunk egy ilyen havazás után, hogy nem hittünk a szemünknek).

A két ház közül kikotortam a havat a hólapáttal, csináltam utat a fatárolóig, a garázsajtót is kiástam, a kukát is megkerestem az egyik hókupac alatt (természetesen ma jönnek a kukáért is). Ennél a pontnál megfordult a fejemben, hogy beköltözök anyukámékhoz a bérházba míg Zoli távol van, de ezt a gondolatot hamar elhessegettem, mert azért nem adjuk fel ilyen hamar.

Két nyomvonalat csináltam a kocsitól a kapuig, hogy ki tudjak gurulni. A kapu előtt a főútig mindent elhánytam és a járdát is letakarítottam a házunk előtt. Ha már így belejöttem gondoltam a kocsit is kiásom a hó alól, úgyhogy azt is szépen letakarítottam. Na ezzel szépen el is ment az idő, mehettem a jószágot is rendezni, majd irány be és én is készülődtem mert ide hó-oda hó munkahelyre menni kell.
Tehát míg odabent voltam a hó továbbra is szakadt így a kocsit újra betemette, a nyomvonalaimat megint hó fedte és a két ház között újra kezdett begyűlni.
Hát nem tudom, azt hiszem egy kicsit elkeseredtem a látványtól, mert kezdhettem volna előröl az egészet. Lehet Zoltánom okosabban oldotta volna meg a helyzetet, de nekem ebbe még bele kell jönni. Büszke vagyok magamra, hogy fél úton nem adtam fel.
De azért ez még nem vette el a kedvemet a falusi élettől :)

Tehát folyt. köv. miután hazamentem a munkából :)