2012. augusztus 21., kedd

A nagy lecsóbefözés

Hétfőn reggel mikor kikászálódtam a lakásból ez a látvány tárult elém.


Na ebből már tudtam, hogy egész napos lesz a dolog, csak azt nem tudtam, hogy mi. Utána érkezett a paprika is, itt már pedzegettem, hogy lecsófőzés alakul. Olyan szinten nem beszéltük meg előre, hogy egy csepp olaj nem volt itthon. Még szerencse, hogy Erzsike néninek volt egy ötliteres megbontatlan kannával, azt ideadta, majd visszavásároljuk neki.



Megmostam a paprikákat, előkészítettem minden tálat, kést, gyalut (ezzel gyalultam a tököt is, többféle betétje van) amivel a paprikát karikáztam. Az első paprika szeletelésébe úgy belelendültem, hogy a felénél az ujjam felső részéből gyalultam ki egy darabot, ebből is látszik, hogy milyen éles a kis gépem :) A vérem csak úgy folyt kifelé belőle. Víz alá rakás, ujjkötözés és újra kezdtem a gyalulást, de most már egy kicsit körültekintőbben...
Míg én a paprikával bíbelődtem, addig Zoli megmosta a paradicsomokat és felkockázta, illetve a hagymát is legyalulta.

 
A feldarabolt paradicsom kétszer ennyi volt
 Mivel még az elején akkut olajhiányban szenvedtünk, ezért zsírban dinszteltük a hagymát és amikor már eléggé üveges volt ráraktuk a paprika egy részét és fedő alatt pároltuk tovább. Azért idöközönként kavartunk rajta nehogy leégjen.


Mikor már a paprika is megfőtt, ráborítottuk a paradicsom egy részét és forrástól számítva jó egy órát főztük a lecsót, közben kavargattuk is. Semmilyen fűszer nem kerül bele, csak natúran készül. Közben én kimostam a befőttes üvegeket.



Amikor késznek tituláltuk levettük a tűzről és belekavartunk egy zacskó Na-benzoátot (10 liter mennyiséghez kell egy zacskó). Még tavaly egy ötliteres olajos üveg tetejét levágtuk ami nagyon jól bevált lecsó elrakáskor tölcsérnek. Eme segédeszköz közreműködésével az üvegekbe mertük a kész lecsót, tetejükre olajat öntöttünk (addigra Erzsike néni ideadta az öt litert), majd lezártuk, de azért celofántót is tettünk a tető alá.Majd szépen a dunsztba kerültek pihenni egy kicsit.

A segédeszköz


Na ezt a nap folyamán még kétszer végig csináltuk, végül 59 üveg lecsó dunsztolódik jelenleg is. Előzőleg Anya és Zoli már csinált 12 üveggel, illetve tavalyról még maradt 21 üveg, így a jelenlegi állás pontosan 92 üveg (csak mihez hasonlítás végett tavaly 130 üveggel raktunk el). Egy menet még biztosan lesz, mert Zoli szerint minimum 100 üveggel kell, hogy legyen, de inkább több :)


Azért közben egy kosárnyi paradicsomot kimenekítettem mielőtt Zoltán felszabdalta volna és mosás, vagdalás és mageltávolítás után az aszalóba került.


Illetve egy kis ládányi padlizsánt is leszedtünk. Ebből egy tepsivel megsütöttem, amiből pucolás után három zacskó padlizsánhús került a fagyasztóba, a maradék öt darabból pedig egy finomat akarok főzni, de erről majd később.



1 megjegyzés:

zazálea írta...

igen, igen, pontosan ilyen mennyiségekre számítottam, nem okoztatok csalódást, remek! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...