2014. június 24., kedd

A zöldborsót és a cseresznyét kivégeztem


Az elmúlt heteim e kettő dolog körül keringtek. Még az első két hét nem is volt olyan gázos, mert csak hétvégén szedtünk egy-egy adaggal mindkettőből és dolgoztam föl. De ez az utolsó hét már minden napja erről szólt. Munka után mikor hazamentünk akkor szedett Zoli egy-egy vödörrel a borsóból és a cseresznyéből is amit nekem még aznap el kellett tennem. A borsó fejtés után zacskózva a fagyasztóba került (végül nem lett kipróbálva a befőttes üvegbe való elrakás), régebben még blansíroztam is de erről az elmúlt években már leszoktam, a cseresznye pedig befőttként lett elrakva. Mindezt általában éjfél körül fejeztem be minden nap és reggel négy körül keltem a munkába menetel miatt. A borsófejtéstől már rendesen fájtak az ujjaim. A cseresznye magvalást pedig még az első négy üvegnyi elrakásakor feladtam, pedig az hétvégére esett. Ha még magvalnom is kellett volna szerintem még egy hónap múlva sem végzek, addigra pedig minden tönkremegy.




Az utolsó kör amit vasárnap délután szedett az két vödör cseresznye és egy nagy láda borsó lett. Na ekkor határoztam el, hogy hétfői napra szabit fogok kérni, mert a hét is kevés lenne a feldolgozásra munka mellett. Így hétfő délutánra befejezettnek tekintettem e két projektet. A végeredmény pedig 48 üveg befőtt a polcon, 20 kg zöldborsó pedig a a fagyasztóban. Volt már ennél jobb termésünk is e kettőből, de szerintem ez is szép már :) Igaz, borsó fejtés közben a nagyon szárazakat külön gyűjtöttem, Zoli még el akarja ültetni, így lehet, hogy idén még lesz egy kisebb menetem, ha igen akkor lehet abból lesz a befőttesüvegbe rakás próbája.


Idén már a borsószárat és a héját is hasznosítottuk. Szó szerint befalták a kecskék, kicsik és nagyok egyaránt :)



Sokaknak gondolom megfordul a fejében, hogy minek csináljuk, rengeteg idő és munka például a borsó szedéstől az elrakásig, igazuk is van, tiszta ráfizetés szerintem is e két szempontból, de nekünk mindennél többet ér, mi termesztettük, mi dolgoztuk fel és a mi kertünk ízei találhatók benne. Mikor majd télen esszük, tudni fogjuk, hogy mi hoztuk létre :)


2014. június 14., szombat

Kerti híradó: 2014.06.13.


A kertben szépen, vagy nem szépen, de növekszik minden. Kell is rendesen locsolnunk, mert ez a fránya eső hetek óta elkerül minket. Pedig olykor a híradásokban felénk jósolnak esőt, csak éppen minket nem részesít a kegyeiből. A legnagyobb munka most a kapálás és a gazolás (a locsolás miatt ez is szépen növekszik).
Az elmúlt egy hónapban sikerült többször epret szednünk. Ennek egy része bekerült a fagyasztóba ínségesebb időkre :) 25-30 dkg-os adagokra kiporcióztam, általában joghurthoz vagy savóitalhoz szoktuk elhasználni, vagy valamilyen gyümölcsös süteményben. Ugyanígy a ribizli és a málna is fagyasztásra került, igaz még málnát láttam a bokrokon, lesz még belőle még egy kör. A fanyarka is még csak most érik be, hát ennek az ízére nagyon kíváncsi vagyok, még most fogjuk először kóstolni mi is. Géza bácsi ültetett el pár bokorral tavaly, de akkor még nem volt rajta termés.

Fanyarka
A tökféléken megjelentek az első termések, lassan készíthetem az első rántott cukkinit (na ez az amit minden nap tudna Zoli enni, csak én nem győzném csinálni). A paprika, uborka, padlizsán és a paradicsom palánták még nem olyan régen lettek kiültetve, így nem mutatnak még sokat magukból. Még nem nagyon kell karóhoz kötögetni őket. Szerintem tavaly ilyenkorhoz képest le vagyunk maradva egy kicsit :)




A káposztákon és a karalábékon megjelent az a piszok kis fehér bogár (ha jól gondolom liszteskének hívják), hétvégén szakítok rá időt és a neten utánanézek a tuti irtószernek ami elüldözi őket. Itt nem konkrétan valami permetszerre gondolok, mert abból próbáltunk már párat és csak fürödtek benne vihogva, hanem valami régebbi népi kikavarós szert fogok keresni.


A lucernát megint lekaszáltuk aminek a nyuszik nagyon örültek. Ha ilyen marad az idő, biztos lesz még pár fordulónk. Géza bácsi pedig levágta az összes mentát ami a kert hátsó részében volt, elvitte magával, hogy otthon a fóliában kiszárítsa. Zoli a helyét kirotációzta, így ide is lehet majd kiültetni valamit. A fólia mögötti részen már szépen burjánzik, hétvégén mentaszörp fog elvileg készülni belőle. A sóskát végül nem volt időm leszedni, szép magasra megnőtt és fel is magzott. Ezt egy kézi kis kaszával levágtam és a kecskék belakmározták. Most már jobban odafigyelek, hogy időben tudjam szedni a következő adagot.




A zöldborsóból három sorral le lett szedve, ezek már meg voltak érve. Pont kint voltak anyáék nálunk, így ők is besegítettek a pucolásba, elég hamar végeztünk vele. Összesen 3,75 kg lett, ezt beraktam a fagyasztóba. De tervben van véve, hogy rakok el párat befőttes üvegben, csak kíváncsiságképpen, hogy milyen lesz. A tavaly üvegben elrakott laskatök és zöldbab bejött, egy sem romlott meg és jó belőlük főzni is. Ha valaki tud zöldborsó befőtt receptet az nyugodtan megoszthatja itt mert eddig nem nagyon találtam a neten.




A hagyma és a sorok közé vetett kukorica is jól érzi magát a helyén, remélhetőleg most azért több hagymánk lesz min tavaly, mert az elég siralmas volt. Zöldség elég foghíjasan bújt ki, de a torma, a cékla é s a takarmányrépa az szépen mutatja a sorokat. Takarmányrépát ültetünk már minden olyan helyre ahova csak tudunk, a földünket szereti, a jószág pedig a répát szereti :)



A gyümölcsfákon nem mondom, hogy roskadozásig, de van rajtuk termés bőven. Az biztos, hogy lesz befőttnek való :) Erzsike nénitől kaptam egy kisebb vajling cseresznyét (nem mintha nekünk nem volna), abból nasiztunk is egy kicsit illetve négy üveg befőttet sikerült elraknom magozva. Most már a sajátból is szedtünk egy kicsit, joghurttal és édesítővel összekeverve nagyon finom reggeli lett belőle.







2014. június 10., kedd

Elmúlt egy hónap


Hát igen, kezdek elkanászodni, majd egy hónapja nem írtam, ezért bocsánat minden lelkes olvasómtól. Ennek legfőbb oka, hogy az otthoni gépem bemondta az unalmast. De azért ha gép közelbe kerülök, próbálok életjelet adni, ha máshol nem akkor a facebookon.
Azért volt történés az elmúlt egy hónapban is. A kiemelkedő az, hogy a szénatároló tető alá került, csak még oldalfalai nincsenek. Bontott cserépből lett a tető elkészítve, nekem így is tetszik. Elkezdtem festeni az oszlopokat, hárommal készültem el, Zoli lefestette a tető felső éleit ahova a cserepek kerültek és itt elfogyott az összes festékünk. Elvileg 8 négyzetméterre lett volna elég, mi a közelében sem jártunk. Nem olyan nagy gond, mert majd ha veszünk akkor majd befejezem. A lényeg, hogy tető fent így az a széna bekerült alá ami a medence helyét foglalta :) Remélem a héten a medencém is kikerül és lehet pancsolni munka után egy kicsit :)








A keltetőben lévő százegy-néhány tojásból cirka 25 db kelt ki, hát ez elég siralmas arány :( De azért ennek is örülök, meg annak is, hogy 8 japán és tyúk kotlott el eddig, ebből kettő alatt már kikeltek a kiscsibik. Hát náluk a kelési arány egy kicsit sokkal jobb volt. A két mamajapit és a keltetős almot beraktuk egy három szintes neveldébe, egyenlőre ott jó helyen vannak. Most hétvégén pedig a kacsamama hozott elő négy kis apróságot. Ennek még jobban örültem,mert már olyan rég gyűjtögette a tojásokat, már arra gondoltunk, hogy nem is lesznek jók. Na de a kicsiket már a kerítésen kívülről kellett összevadásznom, az anyjuk meg bent ricsajozott. Gyors kaptak egy kis medencét amit azzal a lendülettel ki is próbáltak. Annyira cukik :)




A kecskék jóvoltából 2-3 liter tejünk van már naponta (a két kicsi még nappal szopják az anyjukat). Ebből minden héten készítek joghurtot, kefirt, főzök vele és a sajtnak valót pedig a fagyasztóban gyűjtögetem. Általában a szombat a sajtos napom, az utóbbi hetekben mindig másfajta sajtot készítettem. Készült egy 1,2 kg-os natúr gomolya, szép nagyra sikeredett, még nézni is jó volt. Elkészült az első mozzarella sajtom is amit gyors kipróbáltam egy pizza feltétként. Gyönyörűen olvadt a tészta tetején. Majd most hétvégén kecskenyicát alkottam. Ez olyan mint a tehéntejből a parenyica, csak mivel kecsketejből készült egy kedves sajtkészítő hölgy nevezte el így, illetve nem feltekerve készül, hanem valamilyen formába van belenyomkodva. Mivel csak füstölve finom, ezért hétvégén be lett zizzentve a füstölő és mivel még volt egy fél natúr gomolyám, hát azt is odaraktuk. Isteni illatok terjengtek, és isteni finomak lettek :)





És sokat kerteztünk is, de erről majd legközelebb :)


Hiba történt a modul működésében
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...